A szkíta és szarmata származású jászok az egykori alán birodalom (jórészt a mai Kazahsztán) területéről a tatár hódítók közeledtével szóródtak szét az ottani népekkel együtt. Legközelebbi rokonaink, az oszétek is így kerültek a Kaukázushoz. A jászok több szakaszban érkeztek a Kárpát-medencébe, 1239-ben IV. Béla az ugyancsak a lovas harcokban járta kunokkal együtt erősítésként szánta elődeinket a tatár fenyegetéssel szemben. A mai Jászság területén a középkorban több mint 50 település volt, de máig egykori jász alapítókra utal egy-egy dunántúli, sőt felvidéki lakóhely is.
A jászok életmódváltása, a nevek, a nyelv „magyarosodása”, a keresztelkedés a XV. századra ment végbe. Az egyetlen előkerült jász nyelvemlékből, egy szójegyzék alapján megtudható többek között, hogy Jó napot úgy köszöntek jászul: Daban horz!
A jászok, gyakran a kunokkal együtt, többször rendelkeztek kiváltságokkal, de megszenvedték a török uralmat, mely alatt Berény lovas őrség főhadiszállása volt.