Magunkról

/Magunkról
Magunkról 2017-06-05T13:47:05+00:00

Cégünkről

leskovics_istvan21993-ban kezdtem pirotechnikusként tevékenykedni. Az elsők között voltam, akik ezt a szakképesítést megszerezték. Először csak a tűzijáték termékek elműködtetését tanultam meg, illetve azt, hogyan lehet felépíteni egy igazán látványos égi showt, majd amikor a vonatkozó jogszabályok lehetővé tették, az év végi – lakosság  részére történő – árusításhoz szükséges ismereteket is megszereztem.

A tűzijátékozás az életem, ezért a PT III-as szakvizsgát is letettem, így már a termékek gyártásában is részt vehetek.

A vállalkozásomat a családommal együtt működtetem. Feleségem a papírmunka terhét veszi le a vállamról, lányaim a tűzijátékok kivitelezéséből veszik ki a részüket.

angla szerelmari lvstervezik2utolso_ellenorzes_evi
Innovatív vagyok. Az elmúlt 24 év alatt állandóan nyomon követtem a pirotechnikai termékek változását, az effektek módosulását, a külföldi trendeknek megfelelően folyamatosan újítom a felhasznált termékek körét. Több EU-s országból szerzem be a tűzijáték kivitelezéséhez szükséges bombákat, telepeket, római gyertyákat, mozsarakat, egyéb eszközöket, így minden igényt kielégítő, változatos, magas színvonalú szolgáltatást tudok nyújtani.

Minden évben legalább egy új beszerzési forrással gazdagítom a beszállítóim listáját. Cseh, lengyel, szlovák importőröktől szerzem be a pirotechnikai termékeket, az évek óta meglévő magyar, baráti cégeken kívül. 2017-ben egy német pirotechnikai vállalatot látogattam meg és egyeztettem a további együttműködésünk részleteit. A nyári tűzijáték dömpingen már az ő bombáikkal színesítem a látványtervet, hogy valóban impozáns, különleges produkciót varázsolhassak az égre a közönség legnagyobb örömére.

Ehhez természetesen hozzájárul az általam foglalkoztatott, folyamatosan képzett, részletes termékismerettel rendelkező nagy létszámú pirotechnikus stáb, valamint az országban több helyen is megtalálható telephelyünk, melyekkel a mobilitásomat tudom garantálni, illetve az egységes árakat az országhatáron belül.

kriszta_tuzijatek_szerelest_tanulsifi_oroshaza_allo

Munkám során minden esetben a biztonságosságot tartom leginkább szem előtt. Az Európában kapható legbiztonságosabb felszerelésekkel dolgozunk, a felhasználásra kerülő termékek mindegyike bevizsgált, CE minősítéssel ellátott, így törekszünk arra, hogy a lehető legkisebbre csökkentsük a szolgáltatás sajátosságából adódó veszélyes tényezők számát.

A hagyományos, települések rendezvényeinek zárásaként lebonyolított fény show-kon kívül évek óta a Szegedi Nemzeti Színház és a Szegedi Szabadtéri Színház pirotechnikai munkálatainak lebonyolításában is részt veszek, ezen kívül nagyon sok családi és céges eseményt teszünk felejthetetlenné munkatársaimmal.

Állandóan keresem az újat, a lehetőséget, hogyan tudnám minél több ember legfontosabb eseményén megvalósítani a csodát, – melyet tűzijátéknak hívnak -, akár néhány tízezer forintból is.  Ajánlatainkat kérem tekintse meg a Tűzijáték menüpont alatt.